A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2013. március 26., kedd

Márciusi szánkózás

Berci reggel vitte délután hozta a három ovist.
Ki sem ástam a Tojást, nem szívesen indulok el ilyen időben.
Kedd az egyetlen nap amikor Berci itthon van velünk este, a hét többi napján a vacsora, fürdés, mese, ima, altatás teljesen az én feladatom.

Egyre világosabb van délután, fél 6-kor simán felkerekedtünk délutáni szánkózásra.
Eddig a tél sötét volt és olvadós most legalább világos és fehér - bár igaz ez a tavasz és én is azt szeretném már ha a tél végleg elmúlna - de ha ez van hát gyönyörködöm benne mert azért szép.
Berci a hárommal a domboldalon szánkózótt, csúszkázott, mi Boldival a pékségbe mentünk csigáért mert a pénteki néptáncozás után annyira tetszett Nimródnak a pékséges csigázás, hogy azóta is azt emlegeti és kérdezi mikor megyünk már újra a pékségbe.
A pályához szállítottuk a csigákat de annyira esett a hó, hogy inkább otthon ettük meg.

Berci a ház előtt épített Korival egy Hó nénit, a fiúkkal hamarabb feljöttünk meleg fürdőt venni (Boldinak addig tetszett a kinti lét amíg szánkózhatott, utána csak vonyított az arcába ömlő hótól).

Este sokat beszélgettem a gyerekekkel, mire a végére érnek a mondandójuknak, azt veszem észre, hogy másfél órája bent vagyok náluk. Bevallom nem mindig van türelmem végig hallgatni de ma volt és ilyenkor sokkal könnyebben álomba szenderülnek én meg nyugodt vagyok, hogy mindenki elmondott mindent.
De ezt akkor könnyű így csinálni ha nem vagyok minden este egyedül.

Kori megkapta a papírt, hogy mehet iskolába. Édes kicsinek akkor lesz a beiratkozás amikor a születésnapja és még alig mozog az első fogacskája.

Nagyon tetszik nekik a Mazsola és Tádé mese, már olvastuk de most megtaláltam a neten és szeretik. Érdekes kettősség, hogy Simi a szuperhősökkel szeret azonosulni (bár igazán egyet sem ismer) és mégis odáig van a Bosszúállók előzeteséért (amit nyilván nem kéne nézniük de wow-zik amikor meglátja Vasembert repülni vagy Hulkot vadulni). Aztán elindul a Mazsola és Tádé és ez a pici Simi összemegy akkorára amekkora igazából. Picurka...most egy nyuszit szorít magához azzal alszik. Jószívűségből egy félkezű majmot adott nekem, hogy én azzal aludjak, legyen az az alvótársam.
Simi pici.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése