A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2012. július 24., kedd

Egy júliusi hétvége

Néha előfordul, hogy négy gyermek mellett tiszta az egész lakás.
Nem volt egyszerű, se könnyű de sikerült, Boldi üvöltött és jött utánam, a többiek duplóztak, én meg néhány óra alatt minden tőlem telhetőt megtettem otthonunkért.

"Pöttyös Panni Nagy Kornélia" délelőtt a játszón talált magának egy "Tamara Zsófit" akinek az apukája holland az anyukája magyar és itt nyaralnak a nagyszülőknél  3 hétig.
Kori nagyon zavarban volt mikor észrevette, hogy a kislány nem úgy beszél mint mi.
Kori lovacskái keltették fel Zsófi figyelmét, onnantól pedig össze nőttek, Kori volt a mama pónikkal, Zsófi a gyerekekkel.
Néhány szót mondott magyarul a játékban,  a papájával hollandul beszéltek, aztán indulás előtt még hintáztak Korival és a búcsúnál gazt szedtek egymásnak a játszótér melletti fűből és átadták egymásnak szavak nélkül a kerítés rácsain keresztül.
Olyan kedvesek, aranyosak voltak együtt, sokat mosolyogtam.
Megbeszélték, hogy holnap is eljönnek. Remélem nem lesz eső mert Kori nagyon várja a holnapot.

Boldi múlt héten beköltözött a nagyokhoz.
Eddig ugyanis a mi szobánkban aludt és már elég nyugtalanul ezért áttettük a testvérei melegébe.
Ezzel a művelettel kiiktattuk az éjféli tekergést (mikor mi bementünk aludni), csak hajnalban kezd ébredezni néha vissza altatható, ha nem akkor magam mellé veszem.
De jobb, hogy ott van, nekem is, nekik is.

Pénteken buliban voltunk Bercivel. Táncoltunk is meg éjjeli járatoztunk meg hajnalban sétáltunk hazafelé Budakeszin, a jó kis budai házibuli után ami Berci sógórának a negyvenedik. születésnapja alkalmából került megrendezésre.
Veronka vigyázott itthon a csapatra, Boldi  csak akkor kelt mikor haza értünk, Berci megnyugtatta és utána aludt reggel nyolcig úgyhogy elég jó volt.

Szombaton meg elvittük a gyerekeket BKV hajózni, ami utólag nem volt egy túl jó ötlet tekintve a hétvégi járatok telítettségét. Azért feljutottunk de átautóztunk az eredetileg tervezett felszállási pontról a Gellértről a Kopaszihoz, hogy felférjünk a  végállomáson. Így nem tudtunk végig menni de azért kipróbáltuk és fantasztikus élmény volt, legközelebb többet megyünk és nem hétvégén.

Hajóra várva
 A Dunán

 

  A Szikla kápolnát is megnéztük mert ez is nagy vágya volt a gyerekeknek, hogy felmenjünk egyszer miután hetekig autóztunk el mellette minden nap, mert Kori úszásához nagyon közel van a hely.
Ingyen bemehettünk, mert csak egy kicsit imádkozni megyünk-e és mind az enyém - e kérdésekre hát persze, volt a válasz, ami kisebb szenzációt okozott megint.
Simit elvarázsolta a barlang, ezután már csak oda akar menni misére.
Valóban gyönyörű.

Turisták




Vasárnap közös családi ebéd volt Berci szüleinél ami mindig nagyon szép és jó hétvégi program.
A gyerekeknek meg a legjobb hely az egész világon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése