Non Stop itthon

 Hétfőre Korinkám lázas lett és nagyon fájt a hasa. Még kedden is rosszul volt nagyon, mára viszont kicsattan az egészségtől.
Akkor még nem tudtam, hogy az oviban sorra dőlnek ki az emberek, de mégis úgy döntöttem, hogy nem küldöm el Simit egyedül a hét elején pedig neki semmi baja nem volt. De nem akartam, hogy egyedül szomorkodjon és rettegjen aztán belázasodjon a félelemtől - és de jól tettem, hogy maradt.

Ma már jól van Korikám is és egyenlőre senkinek nincs baja.
Fantasztikus ez a villámgyors regenerálódás amit a Kos gyerek képes véghez vinni. Csak nézek mindig amikor egyik pillanatban még beteg aztán alszik egy nagyot és hirtelen meggyógyul.
Az összes többi gyerekem más: nagyon sokáig képesek dekkolni egy.egy betegségben. Kori pedig pikk-pakk felépül, hála Istennek.

Meg van a szépsége ennek, hogy mindenki itthon van.
Szeretem amikor együtt ebédelünk és elalszanak ebéd után és együtt szuszognak bent.
Szeretem, hogy itthon vannak biztonságban velem, mert bár az ovi jó hely de sosem tudom ott éppen mi történik.
Szeretem, hogy egyfolytában rajzolnak és minden egyes rajz átadás előtt eléneklik az Orgona ága barackfa virága kezdetű Anyák napi dalt 2 versszakkal és csak utána adják át a remekműveket. Így napjában legalább 30-szor meghallgatom ezt az örökzöldet (utána látható helyet keresünk a már sokadik rajznak is).
Szeretem, hogy Nimród is elénekli és csak onnan ismerem fel, hogy ez az mert a háta mögött egy rajzot szorongat.

Az viszont elég nehéz, hogy sokszor mindegyik mást akar.
Boldi kézben lenni, Nimród olvasást, Kori társast, Simi autós beszélgetős játékot én pedig rendet és tisztaságot és napirendet amit elég nehéz tartani ha mindenki itthon van.

Időm meg semmi mert mindig történik valami.