2 + 1 helyett 3

Nimród 1 hét alatt nőtt fel Korihoz és Simihez. Szinte észrevétlenül történt, egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenhova követi őket, próbálja felvenni a ritmust, együtt nevet velük a bolondozásaikon, vadul velük az ágyon, matracon, ő is lefekszik minden birkózásnál velük a földre, utánozza őket, együtt olvasnak, a játszótéren is együtt játszanak a nagy mászókán, a fürdőkádban is este úgyhogy 2 + 1-ből 3 gyerek lett itthon. Nagyon vicces ahogy Ninó masíroz utánuk és mindent próbál ugyanúgy csinálni mint a nagyok.

Kori és Simi várandós anyukának maszkírozzák magukat. Néhány plüss állatot tömködnek a pólójuk alá...

Barkóba:

Kori: - Gondoltam.
Simi: - Ember?
Kori: - Igen.
Simi: - Lány?
Kori: - Igen.
Simi: - Hosszú a haja?
Kori: - Igen.
Simi: - Akkor ki az???

Barkóba 2.

Simi: - Gondoltam!
Én: - Ember?
Simi: - Nem, kérdezd azt, hogy bútor?
Én: - Jó. Bútor?
Simi: - Igen, és a boltban van!
Én: - Tolni szoktalak benne?
Simi: - öööö...igen.
Én: - Bevásárlókocsi.
Simi: - ... (hallgat majd felcsillan a szeme) Igen!

Korinak szeretetrohamai vannak: ilyenkor nagyon szeret, hozzám bújik, én vagyok a legszebb és leggyönyörűbb anya a világon és sokat segít nekem.
A játszótéren egyszer csak mellém ült a padra, lehajtotta a fejét a hasamra és ezt mondta:
- Anya, most elmesélem Pöttynek milyen a játszótér. Pötty, képzeld van itt hinta, csúszda, homokozó, mászóka, minden majd meglátod...


Én pedig a 39. hétbe léptem de egyáltalán nem érzem magam úgy mint aki napokon belül szülni fog, de remélem nem azért mert még hetek vannak hátra...
Pötty rengeteget mozog, tekereg, mintha egy kis játékot kergetne a hasamban, akivel meg találkozom az meg alig hiszi el, hogy 20-ra vagyok kiírva.
Más ez az utolsó időszak mint az előző babákkal volt. Bár a testem most is hatalmas méreteket öltött, a kezem lábam nem dagad és egyik terhességemnél se tudtam a 9. hónapban hordani a jegygyűrűmet, és ilyenkor már biztos nem jártam a játszótérre a meglevő gyerekekkel.
A türelmem viszont véges, rémképek gyötörnek, estére már rettenetesen ideges vagyok és esti filmnézésnél már nem bírok kényelmesen elhelyezkedni úgyhogy mégis csak lesz itt valami napokon belül.
De az számomra még mindig hihetetlen, hogy megint az lesz ami kitörölhetetlenül élénken él bennem: annak a pár órának a történései ami az itthon felismert első fájdalomtól a szülőszoba elhagyásáig történik.
Félek...