A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. április 10., vasárnap

Kornélia 4 éves


Drága kicsi Korinka Április 8-án pénteken este 9-kor töltötte be a negyedik évét.
Korán reggel (ahogy az nálunk lenni szokott) ovi előtt felköszöntöttük Korit, tortával, lószállító autóval, lovacskával és gazdájával szóval mindennel amire régóta vágyott már.
Nagyon boldog volt, megengedte a fiúknak is, hogy szemrevételezzék a vadi új játékokat sőt még azt is, hogy amíg ő oviban van addig játszanak vele (ez utóbbi óriási jószívűségéről tanúskodik).
Sajnáltam, hogy pont péntek a tanítós napom mert nagyon szerettem volna az egész napot az ünnepelttel és a fiúkkal tölteni, de mennem kellett Budajenőre, így az ovi sem maradt el, az ovis tortázás viszont igen mert aznap a Széchenyi szoborhoz mentek a Fecskék szavalni és énekelni (jövő hétre beszéltük meg a csoport köszöntést).

Szombaton reggel korán kezdődött nálunk a sürgés-forgás hiszen Kori élete első zsúrjára készülődtünk.
Kori találta ki, hogy kiket hívjunk meg: - "Virágékat, Blankáékat, Vilkóékat, a medencés házasokat, és a szemben lakó kislányt."

A szemben lakó kislány kivételével mindenki eljött akit annyira várt, Blanka kistestvéri sajnos betegek lettek úgyhogy ők is igazoltan hiányoztak az év zsúrjáról.

50 négyzetméteren 10 kis gyerek és 8 felnőtt ünnepelte Korit, a kicsik ettek-ittak, lufiztak, játszottak, vadultak, örültek, bolondoztak, a felnőttek beszélgettek és közben azért ők is fogyasztottak némi eleséget.
8 után oszlott csak fel a tömeg, nagyon örülünk, hogy mindenki ilyen jól érezte magát.

Kori kapott szép ajándékokat (könyveket, cd-t, lovacskákat, rajzokat, társasjátékot) és azon kívül, hogy mindennek rettenetesen örült, a legjobban azt lehetett rajta látni, hogy nagyon boldog, hogy mindenki eljött akit nagyon nagy szeretettel várt.
- "Anya, óriási ez a buli ugye?" - kérdezte.

Tényleg óriási buli volt, Berci is kibírta, hogy nagyon ideges voltam előtte, hogy minden meglegyen és jól sikerüljön az első igazi zsúrunk.

Finomságok:
- Iszonyatosan finom pizza Berci módra a mogyoródi recept alapján
- Évi féle muffin
- Évi féle házi túró rudi
- Kókuszgolyó
- Smarties-zal díszített csokis torta amiről a színes csoki drazsék azalatt eltűntek amíg én a konyhába kiszaladtam egy késért
- Ropi, alma chips

Vendégek:
- Blanka (Kriszti anyával)
- medencés házas Emma és Hanna (Judit anyával és pocaklakóval)
- Virág, Ágoston (Anita anyával és Tamás apával)
- Viola, Írisz (Évi anyával és Szabi apával)

Nagyon jó zsúr volt, a gyerekek iszonyatosan édesek, aranyosak és szeretnivalóak voltak.














Vasárnap mise után a Labanc utcába mentünk ahol már nagyon várta a család, hogy felköszönthesse Korikát.
Kapott könyvet, társast, ruhát, kártyát, gyurmát, mágneses talpú kis oroszlánt és sok szép tortát.
Nagyon elfáradtunk, Korin is látom, hogy ez két nap most nagyon sok volt neki.
De hát egyszer négy éves az ember!

Isten éltesse sokáig drága kis Korikánkat!

1 megjegyzés: