Ma (még) nem is sírtam, elég volt, hogy tegnap nagyon izgultam és már előre szomorkodtam.
Mivel Kori nagyon várta már, hogy megérkezzen Anyu, ezért nekem is sokkal könnyebb volt az elválás.
Integető sütivel, innivalóval, mesekönyvekkel, a maga pakolta játékcsomaggal és jó adag ruhakupaccal útjára engedtem első szülöttemet.
Anyu nagyon örült, hogy viheti (Tibi is várta már) biztos vagyok benne, hogy elhalmozzák szeretettel és ajándékokkal ezt a kis hálás, optimista, és nyitott szívű Korikát. Azt mondta Siminek indulás előtt, hogy ő most nem jöhet mert ez olyan nagylányos program.
Anyu hívott az autóból nem sokkal azután, hogy elindultak (délben), nagyon jól szórakoznak és, hogy Kori rendelt már egy vaddisznót, és most idézem a lányomat: "de nem is egyet inkább még egyet mert egyedül nem jó neki de ha van még egy akkor már boldog és ha az a még egy sem lenne boldog akkor kell melléjük még egy".
Sejtésem, hogy a saját érzései tükröződnek a megrendelés mögött, Simit is emlegette, hogy majd ő is mehet ha nagyobb lesz. Korival nincs gond.
(Anyuban sem csalódtam mert délután 3-kor már csillogó karperec és nyaklánc lógott Korin, olyat akart mint amilyen csinos, nem mindennapi nagymamáján van.)
Simi viszont nagyon kiborult, fájdalmas arccal nézett maga elé, és semmiségektől kapott hisztériás rohamot. Az ebéd utáni elalvás is kínkeserves volt, üvöltés, ellenkezés után végül beadta a derekát, elringathattam a kezemben. Egészen pontosan 3 és fél órát aludt ma délután, a 27 fokos lakásban.
Ébredés után is kicsit lehangolt volt még de majd csak jól jövünk ki a dologból ha Apa is csak rá figyel majd a következő napokban.
Hiába, Kori a másik fele.
Hát, ilyen szoros köteléket eredményez testvérek között a 13 hónap korkülönbség.
Ez az egyik előnye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése