A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2010. március 9., kedd

A hajtépő, a lökdösődő és a "megbulázás"

Délután van, általában este írok amikor elcsendesedik minden és van időm végig gondolni és leírni mi is történt aznap. Estére alig emlékszem az aznapi összecsapásokra - minden olyan szépnek tűnik amikor alszanak - ezért nem is részletezem a veszekedéseket de amit ma rendeztek az tényleg nem semmi. Először Cicó unokatestvéremmel próbáltam egy találkozót összeegyeztetni telefonon de már ezt sem nagyon hagyták de amikor apukám hívott, hogy beszéljünk egy kicsit akkor az egyik helységből a másikba menekültem előlük, hogy halljam magamat és a vonal túlsóvégét is - nem nagyon sikerült. Ez ma már a sokadik veszekedés volt közöttük. Ha nem éppen egy kis állaton vesznek össze akkor a fotelon, hogy ki üljön benne vagy a játék babakocsikon, hogy melyiket ki tolja de olyan is van, hogy az egyik jól el van egyedül a szobában és ezt a másik észerveszi és direkt közbeavatkozik erre a fiú hajat húz a lány pedig visít és segítségért kiabál nekem. Aztán ha nem megyek elég gyorsan a tett színhelyére akkor egyedül oljdák meg azzal, hogy csapkodják és lökdösik egymást, úgyhogy megy az "adok-kapok játék". A telefon túlvégén csak azt lehet ilyenkor hallani, hogy üvöltés van (de olyan igazi visítós) én meg egyre hangosabban beszélek de a zaj nem csitul mert jönnek utánam, hogy jelen legyek, lássam ahogy gyepálják egymást. Egyértelműen nekem szól de nem mindig vagyok vevő ezekre az akciókra - na általában ilyenkor vadul el a helyzet teljesen és addig csinálják amig igazságot nem osztok. Ma úgy történt, hogy letettem a telefont (ami egyébként lehetett volna a teregetnivaló ruha, az ebéd vagy uzsonna de akár Nimród is mert a lényeg, hogy nem érek éppen rá velük foglalkozni) aztán leültettem egyiket az egyik lábamra másikat a másikra és kibékítettem őket. (Na, erre csend lett, mondom, hogy nekem szól az egész.) Akkor vettem észre, hogy Simi arcán van egy kis vágott seb (biztos felhorzsolta valami az ütközetben) úgyhogy azt bekenegettem, aztán jött Kori is, hogy nagyon fáj a keze, na akkor azt is. Az Oroszlánkirályos ma érkezett örökölt ruhán is sikerült összeveszniük (Kori mondta Siminek, hogy nyugodtan vegye fel, meg is dícsértem érte milyen jószívű aztán egyszer csak rohamot kapott hogy azonnal adja vissza de akkorra már Simi is megszerette úgyhogy időbe telt mig vissza adta). Na és hol pihen eközben Nimród? Szegényt a konyhába menekítettem ahol sikerült megnyugodnia és elszenderednie de akkor Kori kereste fel mondván : "Jaj, hova tűnt a kistesóka?" - majd mikor megtalálta oda ment, hogy "megbulázza" (ezt a szót Kori találta ki még nem tudjuk pontosan mit jelent de ilyenkor amikor "megbulázza" általában a kezét szorongatja és közel hajol hozzá és beszél neki összeszorított szájjal - kicsit visszafolytva). Gondolom a szeretgetés szó helyett használja...reméljük!
Simit nehéz kezelni jó lenne valami kis útmutató hozzá mert nem akarja felfogni, hogy ne húzzon hajat és ne üssön fejre, amikor leszidom akkor meg elbújik a szék alá (gondolom szégyenében) de hát ezt sem kéne nem akarom, hogy lelkibetegeskedjen. Nem beszél és ettől még idegesebb mert Kori árulkodik de ő nem tudja elmondani a saját verzióját (csak hogy "Koji Koji")....pedig talán jobb lenne...
Úgyhogy ilyen napok is vannak mint ez a mai de hát minek is részleteznék minden egyes esetet. Akinek van gyereke az úgyis tudja hogy megy ez, akinek meg nincs az jobb ha nem tudja...és ezek után megkérdezik hogy bírom. Erre muszáj válaszolnom?

2 megjegyzés:

  1. Mintha csak az én napomat olvastam volna :)

    VálaszTörlés
  2. :):)
    Ma Mikolt elől a fürdőszobába menekültem, mert muszáj volt az újszülött kisunokatesó kétségbeesett mamájának mondani valami megnyugtatót. Mikolt is beszélni akart vele... És ezt elég hangosan tette. Nem bírják, ha telefonálok...
    Ééés... Mikolt is hasonló finomsággal szeretget. Vannak nyomai Áronon :( Nálunk az vált be, hogy ahol ő harap, karmol máson, ott megpuszilgatom rajta, és közben mondogatom neki, hogy ez finom. Aztán odaviszem Áron mellé, és megsimogatom Áront is. Ilyenkor általában megbékél, sőt, van hogy ő is megsimogatja.
    Hát nem könnyű... De Te is jól bírod :):):)

    VálaszTörlés