Zsolti

Nagyon nehéz erről írnom de annyira fáj amióta láttam, hogy muszáj.
Ma hajnalban 4-kor egy kisfiút hoztak a mellettünk levő rácsos beteg ágyba. Átöltöztették, lefektették, majd mondta neki a nővér, hogy aludjon. Szülők nélkül érkezett, gondoltam reggel jön az anyukája, szót fogadott és próbált elaludni. Néztem őt, alszik- e így egyedül, ki sandított néha rám de azért szó nélkül elaludt.

Reggel lett, feküdt az ágyában nézett ki bánatosan de nem sírt csak nézett, amikor rámosolyogtam elkapta a tekintetét. Segíteni akartam neki, hogy ne szomorkodjon kérdeztem van-e testvére (mert azt hittem azért van egyedül, mert az anyukája biztos a testvérére vigyáz otthon). Ő nem válaszolt lesütötte a szemét.
Aztán bejött a nővér, a kisfiú szépen megcsinált mindent amit kért, lázat mértek, pelenkázta (kérdezte a nővér tud e szólni ha pisilnie kell mert már elég nagy fiú 3 éves, de ő csóválta a fejét, hogy nem).
Kiderült a neve is: Zsolti (suttogta halkan mikor kérdezték tőle).
Aztán egyszer csak kérdezett a nővér: "A nevelő otthonban szoktál bilibe pisilni?"...és én attól perctől fogva sírok ahogy meghallottam ezt a kérdést.
Akkor értettem csak meg miért nem sír, miért van egyedül, miért nem követeli a mamáját, miért hagy mindent, hogy megcsináljanak vele, miért megy el szó nélkül mindenkivel aki viszi vizsgálatra, miért alszik ha azt kérik tőle.
Nekem abban a pillanatban meghasadt a szívem, mintha tépnék, marcangolnák, nem eresztenék és azóta is vérzik, sebes ha Zsoltira gondolok és nem gyógyul be soha...

Erőt vettem magamon és amikor éppen nem sírtam oda mentem beszélgetni, kérdeztem kér e játékot a másik szobából (átlátott az üvegen a mellettünk velő szobába ahol sok könyv és játék volt), felcsillant a szeme és bólintott. Átmentem és az üvegen túl felmutattam egy színes könyvet, végre mosolygott és bólintott, hogy tetszik neki, aztán még kettőt választottam. Átvittem és nézegette, kérdeztem mi hol van, mutogatta, mosolygott és el kezdett beszélni is, mondta magától (cica, kutya, túk).
Annyira de annyira édes volt...
Aztán jöttek az orvosok és megint komor lett. Nekik nem beszélt, nem nevetett csak nekem. Örültem, hogy nevet de már akkor fájt, hogy tudtam én is ott fogom hagyni...

Elvitték vérvételre akkor nagyon sírt és rémes volt hallani és tudni, hogy őt nem vigasztalja meg úgy senki utána mint én a kis Nínómat.
Sok mindent mondott halkan de érthetően nekem. Azt mondta tegnap is volt már itt (igaza volt, feküdt bent máskor is ez kiderült) és, hogy motorozott tegnap és, hogy esett az eső és szereti az esőt és, hogy a "szobájában az Annának elromlott a busza". (Szobájában biztos az otthona).
A Micimackós könyvben minden szereplőt felismert, mutogatta nekem.
Az állatcsaládokat nem is mertem mondani csak azt, hogy nagyobb nyuszi meg mellette egy kisebb.
(Én meg néha elmentem sírni mert ezt tényleg nem lehet bírni.)

Kék szemű, világos barna hullámos hajú, aranyos arcú kisfiú.

Vittem neki még vonatot (ez lett a kedvence, mindig össze kellett kapcsolni a kocsikat) meg buszt bácsival meg autót a játszó szobából és neki mindannyiszor felcsillant a szeme és mosolygott mikor újabb játékokat kapott az ágyába.
Azt már csak úgy megemlítem, hogy egy saras cipője volt abban vitték mindenhova, egy lyukas piros pizsama gatyában volt addig amíg össze nem pisilte mert utána hoztak valami melegítőt és, hogy nincs a méretére pelus az osztályon így ott hagytam Nimród fél csomag pelusát amiért az egyetlen nővérke aki foglalkozott vele hálálkodott.

Az én éjjeli szekrényemre ki volt pakolva az összes gyógyszer meg bébiétel meg keksz meg üdítő meg orrszívó meg sterimár meg minden ami a kórházi gyógyulást gyorsítja, az övén semmi nem volt csak az ágya mellett egy üveg kórházi tea amiből néha ivott amikor megkérték (szó nélkül azt is). Betettek a rácson neki egy zsebkendőt ha folyik az orra törölje meg nehogy még jobban kisebesedjen.
Megszakad a szívem, semmije nincs, senkije nincs és beteg. 3 éves.
Nagy Zsolt Bence a neve (még ez is!), karszalag volt a kezén János Kórház felirattal alatta a neve - onnan tudom.

Próbáltam megtudni melyik Intézetből van, de nem adhatnak ki információt senkiről. Azt mondták rengeteg ilyen gyerek kerül be hozzájuk, ha segíteni akarok keressem fel az intézeteket adjak ruhát, játékot biztos örülnek neki.
Engem Zsolti érdekel, mert őt láttam ott egyedül abban a rácsos ágyban játszani csendben, nyugodtan. Sokszor kinézett az ablakon csak úgy elmerengve ki tudja mi járhatott a fejében. Allergiás, náthás, nehezen lélegzett és vizsgálják, hogy epilepsziás e (kihallgattam a vizitet). A taj számát meglestem.

Nem kötődik, nem követel, nem hiányol senkit. Borzalmas látvány.
Nimródot kivittem mikor elköszöntem tőle de nem tudtam hosszasan csak úgy mondtam, nézett utánam amíg tudott, látta, hogy elmegyek.
A szívem szakad meg, nem tudom hogy bírtam volna még több órát eltölteni ott...és utána eljönni... ott is sírtam, a kocsiban hazafelé, meg itthon is.
De azóta is marcangol, széttép ez az egész, hogy nem tudok segíteni rajta, hogy vihetek ruhát, könyvet de ami tényleg kéne neki azt nem tudom vissza adni.
Nagyon pici, nagyon egyedül van és mindent elvisel.
ISTENEM, MIÉRT ???