"Mert nem jó az embernek egyedül..."

Mikor Simivel voltam várandós Kori még nem volt egy éves, nem is járt még, cipeltem mindenhova, nagy pocakkal pakoltam a hintába, tettem fel a csúszdára de már akkor bíztattak az emberek, hogy: "Csak az első év lesz nehéz aztán összenőnek!". Aztán megszületett Simi, az újszülött a babakocsiban, Korinka éppen, hogy totyogós lett na akkor már szörnyülködtek, és így mondták: "Csak az első pár év lesz nehéz!". De amikor Nimróddal lettem terhes és megint nagy pocakkal vonszoltam a 18 hónapos Simit és csitítottam a dackorszak közepén tomboló két és fél éves Korit akkor már nem nagyon akartak semmi jóval bíztatni: "Hú, ez nagyon nehéz lesz!" (minden "csak" nélkül). Nem csinálnám másképp még így sem, hogy az emberek őrültnek néznek minket, mert én tudom hogy miért alakult így, hogy ennyien és ilyen sűrűn: mert mindig is nagy családról és sok gyerekről álmodoztam és mert jókor és jó helyen találkoztam Bercivel (akiről most nem írok hosszú dícsérő sorokat mert csak zavarba jönne) de aki szintén ilyen álmodozó mint én és ő is erre vágyott...
Igaz, hogy most nem tudok rájuk annyi figyelmet és türelmet szentelni amennyit szeretnék de majd valahogy megpróbálok és azért mindent meg fogok tenni, hogy biztos érzelmi és családi háttér legyen mögöttük, hogy mindig számíthassanak egymásra, hogy egymást nagyon szeressék és ők is vágyjanak majd nagy családra, hogy jó sok unokával örvendeztessenek meg minket - a szüleiket - öregkorunkra.
"Mert nem jó az embernek egyedül..."

"Majd belejöttök!"

"Majd belejöttök!" - mondta anyósom és letette a telefont. Majd szerencsére munka után eljött hozzánk, hogy kicsit megmentse a helyzetet. Nagyon hiányzott az a bizonyos reggeli levegőztetés - a gyerekeknek és nekem is - ami eddig minden nap volt amióta megérkezett Nimród, de ma sajnos senki nem tudta vállalni. Az a bő egy óra amig nincsenek itthon nagyon feltölt, szépen nyugodtan rendet tudok rakni még egy etetés is belefér és szűk 10 perc magamra is jut és utána türelemmel tudok velük foglalkozni mert rend van körülöttünk és ők is kitombolhatták magukat. De ez ma elmaradt pedig szép idő volt (Nimródot kitettem 10 percre a teraszra de akkor Kori kezdett el sírni - mondván nem jó neki kint - a kis érzékeny).
Na de most este sétáltak a Nagymamával és ez is megteszi mert tényleg ma szinte csak egyszerre üvöltöttek de nagyon! Engem ez nagyon zavar, sajnálom őket és ideges is vagyok, hogy nem tudom kizárni és azonnal megoldani mindenki problámáját de azért megpróbálom hol eréjesebben (mondjuk kiabálok egyet) hol szelídebb eszközökkel (mondjuk nem kiabálok). Egyik sem elég hatásos sajnos amikor mondjuk szoptatok és jön Kori, hogy pisilnie kell de csak velem hajlandó, közben Simi is el kezd rángatni hogy menjek vele és zokog mert nem találja a "vau-vau" -ját (egy műanyag fekete bernáthegyi), Nimród pedig éppen fuldoklik a tejtől mert nem tudok rá sem eléggé figyelni. De én hiszek a Nagymamának. Majd belejövünk...

Ajjaj...

Simi és Nimród nem tud várni azonnal követelik amit akarnak, Kori tud várni még fél 12-kor is pizsamában flangál. A konyha romokban hever, a gyerek szoba szintúgy a nagyszobát már meg sem említem a száradó, a már száraz és a teregetésre váró hatalmas ruhakupaccal. Én meg itt írogatok de hát valahogy ki kell kapcsolódni egy kicsit. A terv a következő: Nimródot megszoptatom aztán kiteszem az erkélyre 10 percre (életében először!) addig mindent elrendezek, a szobát, a konyhát, a ruhákat, Simi lelkét és megnézem Kori műsorszámát ahogy lelépteti a kislovat a létra fokain. Mindenre lesz időm mert szuper képességű anya vagyok (legalábbis ezzel áltatom magam). De képet most nem mellékelnék...