Vánszorognak a napok, repülnek a hetek.
Mindenki meggyógyult egy kicsit lazítunk a következő támadásig.
Megint hozom-viszem őket, Kori is kevesebbet volt a héten napközibe nem akarom, hogy totál kikészüljön. Bár hála az égnek szeret bent lenni azért nem haragudott, hogy haza hoztam (bár megjegyzem a leckét sokkal nehezebben írja meg velem mint bent).
Ma bábszínházban voltak az ovisok. Örülök, mert nagyon várták, nagyon izgultak és jól is sikerült: Misi Mókust nézték, busszal mentek, nagy kaland volt. Én is úgy vinném őket egyesével Korit, Simit, Ninót de most nincs erőm, majd jövőre.
Nimródot Boldit vittem a suliba délután mikor mentünk Koriért. Simit beadtam előtte focira.
Hát Boldi és Ninó megfékezése nagyon nehéz a délutáni órákban. Rohangálnak, tépik egymást, vadulnak, ajtót nyitogatnak, elfutnak. Ma többen szóba elegyedtek velem, kérdezgetik harmadik, negyedik? -mondom, hogy ötödik és akkor már kérdeznek is tovább, hogy hogy lehet bírni és mennyi segítségem van.
Annyi, hogy hétfőn és szerdán délután elhozza a gyerekeket Berci apukája, a nagyobb bevásárlást Berci csinálja és hát ennyi.Nehezen lehet bírni sőt mondhatnám nem bírom de hát ilyet nem mondhatok mert mégis felkelek és igyekszem túlélni a napot.
Kívülről nézve magam nem vagyok normális, ha belegondolok mostanában belülről nézve is kész őrület amit művelünk. Enyhén szólva túlvállalás de talán nem lesz mindig ennyire nehéz.
Az ember azt gondolja milyen fáradt az első gyereknél, aztán, hogy jaj mi lesz ha a második is ott lesz én már úgy érzem űrlény vagyok az ötödik terhességemmel ilyen anyagi helyzettel, ilyen sok kicsivel, úgy érzem egyedül...hát igen.
Na de majd csak lesz valahogy eddig is volt.
