Anyukám mindig mondta, hogy vigyázzak az erdőben meg lassan vezessek és nyomjam le a gombot.
Ma zsúrba voltunk hivatalosak Korival, Pátyon voltunk, Budakesziről oda erdőn át vezet az út.
A zsúr nagyon jó volt, a fiúkra itthon először az unokatestvérem aztán Berci vigyázott.
Kori a zsúr elején olyan megszeppent és aprócska volt (a hétévesekhez képest - pedig nekem ő a nagy itthon). Aztán nagyon jól érezte magát a játékok közben, a tánc után és én is nagyon jól mulattam ettünk-ittunk szóval szuper volt, Berci mondta 7 körül, hogy maradjunk még nyugodtan egy kicsit.
Aztán 8 körül elindultunk a tanyáról. Ment az ablaktörlő, nyomtam a vizet de azonnal ráfagyott, így is alig láttam, vártam, hogy bemelegedjen a motor és lassan elindultam, hogy majd csak haza érek majd legfeljebb kukucskálok és lassan vezetek.
Aztán a Telki erdőben borzalmas dolog történt, miközben küzdöttem a fagyott ablakkal és a látási viszonyokkal, éreztem, hogy meghal a kocsi. Leállt a töltés, kigyulladtak a fények (a felkiáltójel és az aksi jel) és nem volt erő többé csak úgy mentem még valamennyire.
Félre állni se tudtam mert keskeny az út, jobbról, balról erdő. Tárcsáztam a nagynénémet aki Budajenőn az erdő másik végén lakik, szinte sikítottam a telefonba, hogy azonnal jöjjenek mert most leállt a kocsi az erdő közepén. Nem tudtam normálisan beszélni, teljesen bepánikoltam, azt se tudtam hova álljak le, nem láttam semmit a kocsi meg haldoklott.
A térerő meg hát az erdőben vagy van, vagy nincs, szét is kapcsolt.
Istennek hála, hogy találtam egy kis utat, behajtottam az erdőbe. Pont ott álltam le ahol szakadozik a térerő, korom sötét van előttem, mögöttem az erdő. Annyi volt. A kocsi meghalt.
Kori hátul.
Telefonáltam, sírtam Zizinek, hogy jöjjenek azonnal - mondta, hogy elindultak.
Egy elhagyott erdészház volt mögöttem, azt be tudtam mondani. Megjegyzem az erdészház is rémálomba illő, elhagyatott, és lerobbant.
Azt hittem végem. A gombot lenyomni nem lehetett.
Zizi mondta, hogy jön a segítség, elindultak a fiúk (a férje és a fia Péter a Bódi keresztapja).
Kori mellém jött, még remegtem, mondtam, hogy imádkozzunk, énekeljünk és énekeltünk.
Nagyon félt ez a pici lány, nem voltam meggyőző, hogy nincs semmi baj.
Előttünk az erdő, mögöttünk az út meg az erdő, nagyon hideg volt még a kocsiban is.
Kezdtünk megnyugodni mindketten, próbáltam elhessegetni a filmeket amik ilyen környezetben játszódnak.
Felhívtam Bercit is bár tudtam ő nem tud jönni a fiúk miatt de jobb ha tudja hol keressen....
Aztán vártunk, mondtam Korinak minden rendben egy kicsit kezdtem elhinni, hogy tényleg.
Aztán nem tudom mikor talán 15 percen belül de megérkeztek a kisbusszal.
Persze rosszul álltam meg, mert befelé az erdész utat zártam el ott nem lehetett hagyni a kocsit, úgyhogy háttal kivontatták a szemközti útra és onnan az elejét megkötötték és elvontatták az erdőn át Keszire.
A mi kis Tojásunknak már az elakadás jelzője sem villogott.
Péter vezette, Viktor vontatta mi meg reménykedtünk, hogy senki nem jön belénk.
Ez egyszerűen borzalmas volt.
Haza értünk.
Köszönöm Istenem!
