Végre vasárnap!

Berci tegnap is dolgozott, vártam, hogy eljöjjön a mai nap, hogy együtt legyünk végre mindannyian!
Az éjszaka számomra cseppet sem pihentető, Kori és Nimród megint betegek, Simi rémálmos korszakát éli, ébrednek, mellém fekszenek így egyfolytában kelnem kell hol egyikhez hol másokhoz. Csúnyákat mondok, gondolok, jó lenne ha többet tudnék aludni egyszerre. Reggel aztán elszáll a dühöm és beletörődök, hogy most ennyi jutott (alvásból).
Ebédre Berci szüleihez mentünk, a gyerekek nagyon fel voltak dobva, hogy végre csak az övék a Nagymama és a Nagypapa.



Nimród is helyet kapott az asztalnál, ő egy csirkecomb csonttal ütötte el az időt (lóbálta, mutogatta, tépegette a rajta maradt cafatokat) egyszóval nagyon vicces volt. Borzasztó férfiasan előre tolja az alsó állkapcsát és kivillantja a két alsó fogát ettől még vadabbnak és elszántabbnak tűnik. Felkapja a fejét a neve hallatán. Hiába 10 hónapos, azt kell mondjam, hogy férfias úgy ahogy van.





Aztán aki szépen ebédelt az a Nagypapánál jelentkezhetett egy kis finomságért...


Eközben Berci Nimród puha fülecskéjét próbálta megrágcsálni...


Ebéd után nagyon jót aludtunk egy 140 széles ágyon Berci, mellette Simi, mellette Kori a szélén én. Nimród ébredés után fészkelt Berci mellé (és hangoskodott).

Aztán fél 7-kor kénytelenek voltunk útnak indulni a hegyekbe (azaz haza) mert iszonyatosan el kezdett esni a hó. Kori induláskor megállapította, hogy: "Ez egy nagyon izgalmas utazás lesz!". Ezen jót nevettünk azon viszont nem, hogy Budakeszi határában megszólalt, hogy fáj a füle. Berci haza dobott minket aztán már szaladt is vissza a Labanc utcába, hogy elkérje a Mamától a csodalámpát.
Közben szélvihar és hófúvás kerekedett. De haza ért és a lámpa is itt van.
Elégedett vagyok.

Az első hó

Szeretem az első havat. Itt Budakeszin különösen gyönyörű látvány ahogy mindent beborít a fehér takaró. Tegnap reggel én vettem először észre. Aztán Simivel vártuk Korit, hogy bejöjjön a szobába, azt akartam, hogy ők egyszerre lássák meg a csodát. Simi azonban kinézett és felkiáltott "Ott a hó! " - pedig csak a fa tetejét látta a szobából mert magasan vannak nálunk az ablakok. Kori is bejött, oda tettem az ablakhoz két széket, felálltak rá, örvendeztek és el kezdtek beszélgetni.
A karácsonyról, a Mikulásról, arról, hogy minden fehér, és hogy nagyon szeretnének lemenni játszani. Nekem nem sok dolgom volt, csak hallgattam mert nagyon jól megtárgyaltak mindent a széken állva.


Aztán kinyitottam az ablakot és a párkányról beszedtem egy kis havat és megmostuk az arcunkat (Évi hívott, hogy el ne felejtsük!).
Most már biztos, hogy szépek maradunk...