Hála Istennek eljutottunk harmadszorra is az Adriára! Az előtte levő hetekre inkább nem szeretnék visszaemlékezni nagyon-nagyon nehéz volt. Mindenhol mindenkinek meg kellet felelni, egyszerre kellett (volna) mindenhol jelen lennem majd szétszakadtam és egy kicsit be is lettem támadva amit most nem fejtek ki hosszasan. Szünet előtt egy hónappal kiderült, hogy augusztus közepéig portfóliót kell írnom és egy kórus pályázatot is be kellett adnom még az év vége előtt. Csak a remény tartott életben, hogy hamarosan itt a nyár!!!!
2 hetet Előd táborában volt a 3 nagy (Kori, Simi, Ninó) reggeltől délutánig. Jót tett nekik a sok úszás és labdajáték, még a Parlamentbe is eljutottak ahol még sosem jártak és a Csúszdapark is nagyon tetszett nekik. Örülök, hogy értelmesen telt a nyár eleje, nekem még be kellett a suliba járnom, a kicsik pedig sokat voltak Nagypapáéknál. Jó volt így.
Nagyon vártuk, hogy Berci is letudja a munkát és végre együtt elutazhassunk messzire!
Eljött a nap és útnak indultunk anyuékkal, testvéremékkel Horvátországba. A gyerekek nagyon jól bírták az utazást, számolgatták az alagutakat, olvastak, beszélgettek, játszottak a hátsó sorokban. A hangulat kedvéért a tenger felé többször megálltunk a pihenőknél, kávézni, eszegetni aztán robogtunk tovább a nagy kékség felé. Idén kicsit messzebb laktunk egymástól, Éviék szállása 15 perc sétára volt a miénktől viszont az utcájuk végében ott volt a tenger. Sokat jöttek át játszani a mi apartmanunkhoz mi pedig sokat mentünk az ő partszakaszukhoz mert ott nagyon szép tiszta, érintetlen volt a tenger.
Már első este nagyot fürödtünk a sós vízben, nem lehetett a gyerekeket kiszedni, pancsoltak az úszó-és búvárszemüvegeikben és ez ezentúl minden strandolásukra jellemző volt. Reggeli után valamelyik partra mentünk (fantázianeveikkel Panda O,1,2,3,4 aztán lett Koala és Éviék strandja is), utána Tandzsi féle nagyon finom laktózmentes ebédet kaptunk, ezután következett a napi boltozásunk anyuval és Évivel (a fiúk addig sziesztáztak a gyerekekkel) délutántól pedig késő estig megint hatalmas élményfürdőzés és persze az esti fagyizás pola pola két ízzel, egy adag 9 kunáért volt a program. Végig rettenetes meleg volt kint, használtuk a klímát a szobában bent, és nagyon jókat aludtunk és pihentünk. Egyik nap késő délután elmentünk Zadarba várost nézni, gyönyörű volt, igaz a kicsikre végig figyelni kellett mert hatalmas tömeg volt és mindent megtettek annak érdekében, hogy elkeveredjenek és bele essennek a vízbe, de végül egyiknek se sikerült! Nimród és Boldi vállán még papagáj is ült Zadar főterén, Berci tornyot mászott és fentről fotózott. Hazafelé úton elképesztő villámokat láttunk és nem sokkal később úgy leszakadt az ég amit ritkán látni (már otthon voltunk).
Az unokatestvérekkel (Viola, Írisz) sok vicces filmet forgattak a mieink, Domi néha beszédelgett a képbe de őt jobban érdekelt az este tizes Scooby Doo kezdés mint a fiúk-lányok horrorfilmje. Sokat nevettünk, igazán kikapcsolódtunk, töltekeztünk, jólesett a tengernél kipihenni az egész éves fáradalmakat. Tíz napig pedig egyáltalán nem kellett főznöm, köszönet érte anyukámnak. Egy rövid regényt is elolvastam.
Boldikát utolsó előtti napon elhagytuk a parton (mi egy utcával hamarabb indultunk el felfelé és ő ezt későn vette észre). Utólagos elmondása szerint nagyon megijedt, el kezdett hangosan sírni, de tudta, hogy meg tudja oldani a helyzetet ezért oda ment magyarul beszélő emberekhez és mondta, hogy elhagyta az anyukáját majd elsétált megmentőivel és körbe vezette őket a strandoló helyünkön de mivel nem talált már ott minket elindultak visszafelé. Édesem...Csodával határos módon némi bóklászás után megismerte Éviék erkélyét (a kislányok kiteregetett fürdőruháiról) és haza került a kis kószáló )hívta Évi Bercit aki nem is tudott az eltűnéséről. Már a szálláson voltam mikor rájöttem, hogy Boldi eltűnt, kirohantam a fürdőből, tárcsáztam Évit aki azonnal mondta, hogy ott van náluk a kisfiam, magyarok megtalálták és vissza hozták (bár azt nem értették hogyan hagyhattuk el...). Akkor kaptam csak sokkot mikor rájöttem mi történt és bele gondoltam mi lehetett volna ha a JóIsten nem vigyáz rá. Szent Antal az elveszett dolgok megtalálója és Boldikának pont Ő a védőszentje....hát így került elő mielőtt még jobban eltűnhetett volna....
Domika büdi tengernek, közeli bedencének, illetve közeli tónak nevezte a partszakaszokat, és mindig ő volt aki utoljára kijött a vízből, óriási pancsolást rendezett. Legtöbbször köpenyben sétált haza a partról és nagyon várta, hogy a testvérem meglássa benne, idézem: "Ha ebben meg lát Évi, Yodának fog nevezni!" Rengeteg vicces dolgot beszél erről egy külön bejegyzést kell majd írnom, hogy legyen nyoma mert elképesztő!
Kori az elején rettegett a tengeri uborkáktól és a lenti élővilágtól már -már fóbiába csapott át de Berci türelmének köszönhetően második napra már egyre bátrabb lett és megbarátkozott a tengerrel, az apukájával meg szívesen ment búvárkörútra és néha le is pillantott a mélybe.
Simike halat szeretett volna fogni mindenáron (ez Kori nagy szívfájdalma is volt, hogy Viola nagyon sokat fogott), végül sikerült 2 minipéldányt kihozni és megmutatni bizonyára halak voltak mert miután kívántuk, vissza engedtük a vízbe őket. Simike egyetlen sérülését rendhagyó módon szerezte: nem, nem a tengeri
süntől és nem a sziklás parttól lett, hanem lefordult mellőlem az ágyból és reggelre vérzett a
lába...
Nimród igazi társa volt Siminek a vízilabdázásban, sokat passzolgattak, úszkáltak, bolondoztak együtt. Vízbiztos lett a harmadik gyerekünk is ami nagyon megnyugtató, sőt egyszer azt mondta, hogy lehet úszó lesz...Egyébként őt is nagyon érdekelte a lenti világ, sokat nézelődött a vízben és tetszettek neki Berci fogásai (rák, sün, sünpáncél, kagyló).
Boldika hozta a bolondos formáját a vízben is, sokszor érezte magát kitaszítottnak (Simi Ninó már nagyfiúk hozzá, Domi meg játszótárs de sokszor túl kicsi hozzá). Aztán hozzám bújt édes Mama kifejezéssel és megnyugodott.
A hazafelé út gyorsan eltelt, megint Berci vezette a kisbuszt mint oda fele úton, és bár senki nem várta a hazaérkezést azzal vigasztaltuk magunkat, hogy pár nap múlva újra utazunk.
Berci dolgozott 3 napot a hidegfront alatt, a negyediken pedig elindultunk Keszthelyre ahol az Erzsébet program keretében töltöttünk el 4 nagyon meleg napot. Kicsit izgultunk a szállás és ellátás miatt, az elmúlt években túl jó dolgunk volt Siófokon az egybenyíló szállodai szobákkal, elképesztő finom svédasztalos háromszori étkezéssel de ez a lehetőség idén már nem volt választható így a többi közül próbáltuk lefoglalni a számunkra legkedvezőbbet. Így döntöttünk a keszthelyi Hotel Hullám mellett amely első nyomozásaim során Keszthely szégyeneként volt feltüntetve az interneten és egy kísértetházhoz hasonlított a leginkább de azzal nyugtattuk magunkat hogy a közeli Helikonba kapunk ételt és akkor az biztosan jó lesz. Jó is volt, de még mennyire! Amikor megérkeztünk nagyon tetszett, hogy rögtön a parton, a sétány, a Balaton part, a kikötő, a bazársor, a játszóterek szerte ágaznak a Hotel Hullámból, mintha ez lenne a csomópont és minden köréje épült volna. Az épület szép, nagyon hangulatos múltszázadbéli bár kicsit rozoga és nagyon kiált egy hatalmas felújítás után. A portán a recepciós egy security bácsi kék pólóban fogadott minket és átadta a szoba kulcsokat ami bánatunkra kettő volt így hamar szembesültünk vele, hogy szét leszünk osztva. Nem baj, ezt is feldolgoztuk, Berci aludt 2 kicsivel én 3 naggyal egymással szemközti szobákban. A reggelit, ebédet, vacsorát a Hotel Helikonból hozták (ami 3 csillagos Hungest Hotel) és mi is hozzájuk tartozunk csak mi a Hullámban lakunk. Svédasztalos kínálatban, nem túl nagy választékos de nagyon-nagyon finom ételeket ettünk mindig izgatottan vártuk az étkezéseket (napi 3-szor). A keszthelyi strand nagyon szép és gyerekbarát kialakítású amiben volt egy Balaton alakú medence amivel nem tudtak a gyerekek betelni úgyhogy az élővíz mellett sokat fürödtünk a medencében is. Kétszer vízibicikliztünk délután mert akkorra már igen telített volt a strand (főleg a gyerekfürdetős részen) ami egy kicsit már túlzás volt, úgyhogy kihajóztunk és mindenki ugrált, csúszkált a két kicsi karúszóval, a három nagy anélkül természetesen.
Esténként sétáltunk a parton nem túl nagy szerencsénkre éppen sörfesztivál volt ami egyet jelentett a hajnalig tartó zenebonával de második estére ezt is megszoktuk valamennyire, a vele járó kürtöskalácsozás, vattacukrozás, ugárlóvárazás pedig kimondottan tetszett a gyerekeknek.
Kivételesen senki nem tűnt el, Nimród sérülése első nap egy kagyló okozta vágás lett amit a parti vízimentők azonnal elláttak így délután már újra fürödhetett. Nimród a szép dolgok és az elmúlás megsiratója kicsit durcáskodott az első nap, hiányzott neki a "siófoki álomhotel", a vérző lába pedig csak még lejjebb húzta a lejtőn, viszont idővel kezdett rájönni, hogy az étel itt is finom és az ágy itt is puha és itt is van Balaton meg vízibicikli meg kürtöskalács (ami máshol nincs!) meg fagyizó a hotel mellett, úgyhogy második nap délutánjára visszanyerte nyaralókedvét, utolsó napon pedig kifejezetten szomorú volt, hogy távoznunk kell.
Utolsó este felsétáltunk a Fő térhez ahol beültünk egy szép cukrászdába, majd megcsodáltuk a kivilágított Festetics Kastélyt ami nem csak minket lányokat de még a fiúkat is elkápráztatta.
Negyedik nap haza jöttünk, hazafelé megálltunk anyuéknál pizzázni.
A ház is halad, voltak nálunk Ati papa járólapozni és Juci mama festeni az emeletet, két jó napot eltöltöttünk közös evéssel és házépítéssel (én inkább csak a konyhában álltam). A gyerekek nagyon örülnek nekik, szeretik ha itt vannak azt nem mondom, hogy nagy segítségek de Domi például Ati papa mellé áll és folyton csipog a fülébe. Boldika pedig délutáni alvás helyett üvölt egy darabig, de előtte elmagyarázza Ati papának, hogy így szokta és akkor egy idő után mikor eleget sírt már a szobában elő jön.
Aztán egy napot Előd testvérem is dolgozott az emeleten a gyerekkori barátjával Marcellal, hogy a mieink minnél hamarabb felköltözhessenek végre az emeltre. Nagyon örültünk, még jönni fognak és akkor majdnem kész lesz minden!
A portfóliómnak neki estem, segítség, hogy Berci szüleihez lemehetünk ahol unokatestvérekkel játszanak az enyémek (végeláthatatlan focizás a kertben) és kapunk finom ebédet. A nagynéném is eljött segíteni és akkor rájöttem, hogy még nem tartok sehol...de holnap is jön és akkor megint haladunk valamennyit.
Régen írtam, sok a mondanivalóm.
De mára ennyit.
Köszönöm, hogy olvastok!
