A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2014. április 21., hétfő

Tavaszi szünet, Húsvét az idén

Csütörtökön a testvéremék jöttek sütit sütni. A fiaim lelkesen gyúrták a tésztát, a lányok énekesnőset játszottak, Kori dalolt Viola mindent beleadott és táncolt.
3


Pénteken Nagypapa és Nagymama vállalta a csapatot én meg nagytakaritottam Domival, aztán Jézus Krisztus szupersztárt néztek és mindent tudni akartak ami Jézus szenvedéstörténetéről szól.
Szombaton úszni voltunk, most már 3 gyerek merül alá Bercivel így marad Boldi és Domi akik velem vannak addig kint. Utána a városmajori templomba mentünk majd a parkba játszóterezni mindannyian. Ez nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy végre együtt voltunk heten, Berci mászókázott velük.
Délután tojást festettünk, almás pitét csináltunk, a gyerekek balettoztak. A feltámadási lakomát pedig Berci apukája készítette nekünk, este 8 körül ültünk asztalhoz.
Vasárnap mise után Soroksárra mentünk a Dédihez délután pedig a Labanc utcába volt tojás keresés a kertben.
Hétfőn Imre atyához mentünk misére ahol hatalmas csokitojás törés és osztás volt.
A fiaim locsoló körútra indultak mi pedig lányok hagytuk, hogy locsoljanak minket.
Áldott szép Húsvét volt, a keresztútról ès feltámadásról később írok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése