Havasi szünet

Talán azért nem utálom annyira ezt a telet mint az előzőket mert eddig nem volt ilyen.
Eddig minden telünk 80 százalékban köhögősen, krupposan, tele aggodalommal, kimerültséggel kétségbeesetten, kórházközeli élményekkel telt.
Ez az első, hogy felszabadultunk a sorozatos betegeskedés terhe alól. Persze minden köhintésénél lestem a mumust, hogy mikor jön elő és teszi rettegéssé a tél hátralevő részét - de hála az égnek nem jött.
Így azonban azonkívül, hogy sötét volt és nyomasztó nem éreztem a tél hátrányos hatását (számunkra az állandó betegeskedést jelenti) így most ez sem visel meg annyira, hogy havazik.

Hát persze, hogy a tavaszt szeretem,  a meleget, a megújulást, a kabátledobosat az estisétásat de nem siratom, hogy ez most nincs bár megjegyzem nagyon várom, hogy legyen.

Hála ezért a télért, hogy nem voltunk nagyon betegek - egyszerre egyáltalán nem - s bár nem tudom mit hoz a tavasz (reméljük nem a rotát meg a bárányhimlőt kullanccsal fűszerezve) de én jó szívvel emlékszem erre a télre ami az elmúlt évek egyik legjobban sikerültje volt - nekünk.

Az már más kérdés, hogy szerettük volna ha a nyuszi mindent elrejt a Labanc utcai kertben, de ezt is megoldja (mármint a nyúl) és talál majd helyet, a gyerekeknek mindegy csak jöjjön!

Az első szünetes nap nagyon hangosan indult, túlzottan és nagyon hangosan örültek neki, hogy nincs ovi. Az már jobban fáj mikor engem hívnak játszani , hogy Anya gyere játsszál velem! mert úgy lennék filmbeli hős aki eldobja a porszívót meg a teregetni valót meg a fakanalat és rohan játszani de ilyenkor mikor mindenki van, nem tudom megtenni.
Pörög a nap, mindent időben, mindent a helyére, mire mindenki reggelizett én még egy falatot sem ettem 10 körül mert Bercinek is kell a tea meg az ebéd összekészítése meg minden.
Úgyhogy ez nem az a láblógatós időszak ilyenkor mindenkinek kellek nagyon! És próbálok ott lenni nekik, mindenkinek és megfelelni és nagyon figyelek, hogy amit megígértem azt betartsam (akár egy kirakó akár egy vonatozás valami). Nagyon rossz még este is ha arra gondolok, hogy valami amit megígértem aznap azt nem csináltuk meg. Az nem nekem való, az ígérgetést nem bírom, törekszem rá, hogy betartsak mindent (nem mindig sikerül, nap végén jövők rá).

Korinak személyi kell az iskolai beiratkozáshoz. Keszin nem fogadnak csütörtökön, Budaörsről elzavartak azzal, hogy mindenki beteg és csak ketten dolgoznak menjek a Bocskai útra (39-41). Még az sem hatotta meg őket, hogy négy gyerek és Kesziről. Megtapasztaltam már máskor is, hogy a sok gyerek sokszor viszolygást vált ki némelyekből "minek ennyi?" ésatöbbi), ezt most konkrétan nem mondták de megkaptam már sokszor. Most sem érdekelte őket hiszen délben kiadtak már 10 sorszámot és fél 6-gi többet nem fogadnak még ezt az egy szem lányt sem akinek kb 3 perces ügyintézés első személyit csináltatni. Menjek a Bocskai útra vagy jöjjek vissza jövő héten sorszámért aztán majd egy másik napon az adott időben a gyerekkel. Kösz nem.

Elkocsikáztunk a Bocskai útra ahol viszont mesés környezet várt: játszó sarok, rengeteg ügyintéző, kiírt sorszámok egyszóval gyerekeseknek tuti hely. Fél órán belül meg volt a fotó és az igénylő papír is. Mindez a nap közepén alvás időben úgyhogy egy kicsit húzós volt, mindig más aludt el a kocsiban.
Budaörsre mentünk utána megígértem a játszóházat ha jók lesznek. Na ez feldobta őket, jók lettek és bementünk az IKEÁba ahol Boldit majdnem elhagytam miközben a másik hármat beadtam játszani.
Boldi veszélyes gyerek tényleg csak úgy elsétál mindenhova.

Játék után fagyit kértek aztán átmentünk a Decathlonba Korinak úszódresszért, Siminek úszógatyáért, ott az összes labdát szétdobálták, Nimród meg hisztizett de kibírtuk mert az utolsó állomás volt a hazaút előtt.
4 körül haza értünk, ebédeltek, 6-kor meg már nézték Mazsola és Tádét és utána nem sokkal úgy kidőltek hogy csak na!

Jó kis nap volt.