Nehezen bírok ezzel a kis Korinkával. Olyan első gyerek ahogy a Nagy könyvben meg van írva. Imádom, gyönyörű, okos emellett hisztis és nagyon akaratos. Harcolok belül magammal is nem csak vele, hogy el tudjam türelemmel viselni a kitöréseit. Amikor alszik mindig átgondolom, hogy aznap megint nem sikerült személyre szabottan szeretnem őt, csak veszekedtem és harcoltam, hogy ne fejezze ki ilyen erőszakosan magát. Olyan jó a humora és csodásak a meglátásai, választékosan fogalmaz, segítőkész, mély empátiával rendelkezik (ám sokszor legyőzi ezt magában és harcol a jogaiért).
Sebezhető, érzékeny (mint minden kisgyerek), sokszor legyőzni való ellenfelet látok benne pedig jobb lenne ha megszelídíteni való macskára gondolnék a kiborító helyzetekben.
Szeretem ezt "a kis bolondos nőcskét" és sajnálom, hogy ilyen nehéz vele.
Elhatározom, hogy holnap nem veszekszem hanem elhalmozom a szeretetemmel amit minden nap meg kéne tennem, hogy estére ne érezzem magam ilyen ramatyul.
Mert ő az én kis Korinkám.
Hasonlókat éltem át néhányszor Lucával, és ahogy te is látod, nálunk is a sok-sok plusz szeretet-kinyilvánítás (ölelés, puszi, huncutkodás, kettesben töltött külön tízpercek, külön csak neki szóló figyelem, játékok) - hozta meg a várva várt hatást: megnyugvást neki is és nekem is; mert bizony egy-egy ilyen morcos-Lucanap után én is lelkiismeretfurdalással feküdtem le...
VálaszTörlésLuca nálunk is az elsőgyerek :)
VálaszTörlésKöszönöm:)
VálaszTörlés