Szomorú hétfő

Néha azért én is majdnem megőrülök. Például mint ma. Tegnap elhatároztam, hogy ma felszámlom a rendetlenséget amig a nagyok haza nem érnek de Nimród sehogy sem akarta jól érezni magát még a kendőben sem. 11 körül végre sikerült megreggeliznem de a teregetéskor már szemerkélt az eső úgyhogy kezdhettem ide oda pakolgatni a száradó ruhákat hogy nehogy megázzanak, eközben Nimród persze elégedetlenkedett az ágyon. Ez azért sokszor nagyon nehéz hogy hiába evett, kakilt, büfizett, mégis képes zokogni még ezek után is látszólag ok nélkül( persze valami biztos nem tetszik neki) de ez engem nem vígasztal amikor próbálom utolérni magam és nem tudok vele lenni pedig igényelné - és akkor a nagyok még sehol. Fél egykor megérkezett a Nagypapáékkal Kori és Simi. Ilyenkor nehezen szakadnak el a nagyszülőktől, hívják őket be játszani, nem akarják, hogy véget érjen a hétvége (ami nekik a sok mulatozást jelenti) de miután elbúcsúznak és elmennek akkor a gyerekek azért leverik rajtam az anyahiányt. Jön a hiszti és a követelőzés na és a nem evés. Tény, hogy válogatósak de nem mindig van türelmem belekönyörögni egyesével a falatokat a szájukba. Aztán mikor egy pillanatra nem nézek oda Simi "véletlenül" leveri az egész tál rizst a földre, Kori meg nyavalyog miközben a tányérját tologatja, hogy ő ezt nem kéri (mást meg nem kap az biztos). Nimród ekkor felébred nekem meg a megérdemelt délutáni alvásom lebeg a szemem előtt. Beteszem a nagyokat a sikertelen ebédeltetés után az ágyukba persze sírnak tiltakoznak de ott maradnak legalább és hamarosan el is aludnak, Nimródot pedig egy órán keresztül megint csak nem sikerül megnyugtatni és izgulhatok nehogy felébredjenek a nagyok mert akkor a pihenésemnek lőttek. És tényleg lőttek mert Nimród nem akart elhallgatni, Simi pedig felébredt persze sírva és persze őt sem sikerült vissza altatni. Kori meglepően mély álomba zuhant mert mindebből semmit nem érzékelt. Úgyhogy Simit kimenekítettem és csináltam egy "sírós szobát" én is ide csatlakoztam mert nagyon idegesített, hogy ez az egy alvós órácska ma nem jár nekem. Kori is felébredt fél óra múlva és azzal jött a szobába, hogy: "Bocsánat anya, hogy nem ettem meg az ebédet." - legalább ennyi. Vannak ilyen napok, hogy semmi sem sikerül és még az eső is esik. Türelem, türelem, türelem...