Jövős-menős karácsonyunk volt. Szerencsére a nátha és köhögés lázmentesen alakult ezért mindenkihez el tudtunk menni ünnepelni.
Szenteste itthon voltunk. Berci szülei ebédre levitték a gyerekeket és 6-ra hozták csak vissza őket amikor éppen csöngettek az angyalkák és közösen gyertyát gyújtottunk.
Simi az éneklés alatt többször rám nézett és megkérdezte, hogy "ugye nekem is hoztak valamit?".
Nimród a kezemet szorongatta, Korinka pedig alig várta, hogy neki essen a csomagoknak.
A Bibliából Berci olvasta fel Jézus születésének történetét.
A bontogatásnál Nagymama és Nagypapa is velünk voltak, így láthatták az unokák örömét.
Nekem ez a legszebb az egészben, ahogy látom a gyerekek ragyogó arcát amikor megpillantják az ajándékokat.
Kori megkapta a Barbie felszerelést amire annyira vágyott, bontogatásnál "hűhaaaahűhaa"
kiáltások tarkították az estét.
Simike férfias lovagi dolgokat talált, Ninó pedig az autóinak egy garázst.
Kaptak még boltos játékhoz pénztárgépet (aminek én nem tudtam ellenállni), meg könyvet és puzzlet. Éviék Angyalkáitól társast, Anyuéktól játék tesóbabakocsit és egy várat na és hangos hangszereket (telitalálat).
Késő estig aztán nem volt megállás, 10 után ültünk le vacsorázni, akkor már nem voltak itt Berci szülei. A gyerekeket nem lehetett elvonszolni a fától és az ajándékoktól.
Olyan szép volt, olyan jó volt.
25-én aztán reggel Kori elég nyavalyásan ébredt úgyhogy Berci csak Simivel ment a soroksári Dédihez (Nagypapa édesanyjához) ebédelni.
Este aztán már mindannyian beültünk a skodába és legurultunk a Labiba, hogy együtt legyünk Berci testvérének családjával is - Orsiékkal - meg Nagypapáékkal egy közös vacsorán.
Az Angyalok ott is tele pakoltak mindent, ott volt egy gyönyörű Noé bárkája a gyerekeknek, egy repülő Siminek, autó Ninónak, könyv Boldinak és még ennél is több minden!
26-án egy nagy közös Labis karácsonyozással kezdődött a nap (Berci unokatestvéreivel, nagynénjeivel, nagybácsijával annak gyerekeivel, dédivel).
Utána tovább indultunk Budajenőre. A nagynéném férje, Viktor vendégelt meg közel 30 embert budajenői házuk nappalijában. Még a csillárról is gyerek lógott, hangos üvöltés, iszonyatos vadulás, röhögés, túlpörgés, családi fotózkodás tette emlékezetessé karácsony másnapját. Finomakat ettünk, iszonyatosan sokat nevettünk és készítettünk sok családi képet. Találkoztam a 10 unokatestvéremmel akiket egytől egyig nagyon jó humorral áldott meg az ég.
Pont azon gondolkodtam milyen jó, hogy Berci is egy hasonlóan hangos és őrült családból érkezett, ezt csak az érti meg aki ebben nőtt fel.
Tündi és Zolika az én drága nagyszüleim, követendő példaképeim is eljöttek Makóról.
Estig tartott a karácsonyi ebéd és ajándékbontogatás. Simi távirányítós autót, Kori hercegnőt lóval, Ninó sárga kukásautót, Boldi éneklő malacot kapott a makói angyaloktól.
27-én eljutottunk Apuékhoz. Jöttek a testvéremék is. Babakonyhát kaptak a gyerekek - nagy volt az öröm és ujjongás - Nimród és Simi egész délután főzőcskéztek.
(Lehet, hogy túlzás a nagy örömöm, hogy a gyerekek ennyi minden szépséges ajándékot kaptak minden honnan de az az igazság, hogy ezekkel én is nagyon szeretek játszani.)
28-án Anyuval és férjével Tibivel mentünk ebédelni a Visegrádi utcai Trófeába. Előd, testvérem is jött. Egész jól bírták a gyerekek a svédasztalos falatozást, Berciről nem is beszélve!
29-én végre volt egy kis nyugalom. Itthon maradtunk és játszottunk a gyerekekkel. Nagyon jó volt, hogy mindenhova mentünk de csütörtökre elfáradtam és a gyerekek is.
Annak ellenére, hogy köhögtek és folyt az orruk egész jól lehetett mozogni velük mindenfelé. A délutáni alvások kimaradtak, úgyhogy totális káosz volt napközben de este 7-re már mindenki ágyban volt és ez nagyon nyugodttá tette az estéket.
30-án kimenőt kaptunk Bercivel. Végre oly sok év után eljutottunk kettesben moziba (Berci szülei vigyáztak a gyerekekre délután). A legsötétebb nap című filmet néztük 3D-s moziban.
Én még sosem láttam ilyet, Berci is csak egyszer (ő választotta ha már megyünk akkor ilyet nézzünk). Egyszerűen fantasztikus volt az élmény ahogy röpködtek felém a szilánkok és lemerültem a főhőssel a víz alá. Majdnem üres volt a terem így még jobb volt az egész, jókor voltunk jó helyen és egy igazi randi volt amire már nagyon vágytunk mindketten.
Szilveszter napján kirándultunk egy nagyot Berci családjával a Hárs-hegyen. Nagyon szép idő volt. A bokám a lépcsős zuhanás óta még nem jött teljesen rendbe de azért majdnem teljesen végig bírtam nyavalygás nélkül a végére viszont már nagyon elfáradt a lábam.
A Labiba ebédeltünk majd óriási itthoni alvás után átjöttek Anitáék (Virág és Ágo ovis csoporttársak) és velük töltöttük a szilveszetert. A gyerekek döbbenetes módon végig bírták éjfélig (az ablakokból egész este tüzijátékot lehetett látni mindenfelé ami nagyon nagy élmény volt nekik).
Lehet nem volt túl jó ötlet ébren hagyni őket mert most hulla sápadtak mindannyian, Nimród pedig úgy köhög, hogy nem bírja abba hagyni.
Az év első napján immár harmadik éve hívjuk meg a testvéreméket egy palacsinta partyra. Ma is eljöttek, hogy lakomával köszöntsük az új évet: Viola, Írisz, Évi, Szabi és jött Elődke az öcsém is. Berci sütött rengeteget, mi pedig fékeztük a gyerekeket.
Azért ettünk is. Meg ittunk is.
Berci nem dolgozott a szünetben és ez újra összekovácsolta a hétköznapok nehézségei miatt kissé szanaszét tépázott családunkat.
Ha mi rendben vagyunk, akkor a gyerekek is jól érzik magukat.
És most nagyon jó volt minden.
Szeretném ha az egész év ilyen lenne.
A nagy klasszikus Bogyót (vagy Babócát) idézném: "Kár, hogy egy évben csak egyszer van karácsony".
Nincs ennél nagyobb öröm nekem, hogy örülnek a gyerekeim. És ujjongnak és ugrálnak és juhéééznak és nem akarnak lefeküdni aludni mert nem bírnak betelni az érzéssel, hogy karácsony van.
Nincs ennél nagyobb öröm.
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
Hála Istennek hozzánk is megérkezett az Advent. Olyan szomorú voltam, hogy a szívem nem volt felkészülve egyáltalán aztán szerdán leesett az első igazi hó, feldíszítettük a lakást közösen a gyerekekkel, aztán megérkezett Zsuzsiangyal csomagja és azóta is Ghymes Mendikát hallgatunk.
Zsuzsiangyal a gyerekeknek személyre szabottan választott kis ajándékokat.
Olyan nagyon boldogok voltak mert mindenki azt kapta a kis dobozkában (postai úton érkezett) amit a legjobban szeret (Simi kalózos matricát és kalózkincs pénzt, Kori lovacskát és csattot, Nino vonatot, Boldi rakosgatót).
Én egy fényképet találtam amin Zsuzsiangyallal ülünk az ágyon 15 évesen (én olyan csúnyán hogy a gyerekek nem ismertek meg) és közre fogjuk Elődkét, az én öcsémet aki akkor volt fél éves.
Meghatódtam, hogy bár Zsuzsi nem találkozott a gyerekekkel soha, - csak blogon keresztül ismeri őket - és mégis annyi szeretetet csomagolt abba a kis dobozba amennyit csak lehetett.
A gyerekek most már tudják ki Zsuzsiangyal és mindegyikőjük önmagát adta mikor próbálták megfejteni a "titkot":
Simi nézte a képet: "dehát neki nincs is szárnya!"
Kori fél óra tépelődés után: "Anya, Zsuzsiangyal igazából egy ember, ugye?"
Nino szorongatja a képet: "Dudi anda, Dudi anda".
A lakásunk díszeit Kori és Simi készítette: angyalkák és csillagok. Kivágtam a formákat (nagyon bénán de nekik tetszett) ők pedig kiszínezték majd választhattak helyet, hogy hova tegyük a lakásban. Akkor örömet szerzett nekik az a délelőtt amikor kitettük az ajtóra ezeket a fecniket, ami nekik a világot jelentette abban a pillanatban -, hogy csak na! És én is örültem, hogy végre csináltunk valamit közösen amitől boldognak láttam őket.
Az óvodában készített harangocskákat is kitettük, azoknak is rendhagyó helyet találtunk...
Szerdán lementünk kipróbáltuk az első havat. Boldit magamra kötöttem és 3 gyaloglóval neki vágtunk a sötét de a hótól mégis csillogó Budakeszinek.
Mindenáron hóangyalkát akartak csinálni, a végén a kapu előtt megengedtem, hogy lefeküdjenek a földre.
Ninó csak úgy rótta a métereket azóta is mondogatja, hogy "Óba-Óba"- azaz menjünk ki a hóba.
Valamelyik este papírból hangszereket kellett készítenem - amit ők kiszíneztek maguknak-.
Simi gitárt kért, Kori mikrofont, Nimród dobot. A Mendika albumról a 3. számot hallgattuk és játszottuk szakadatlanul, soha véget nem érő lelkesedéssel.
Aztán Simi ezzel a gitárral aludt, annyira édes, hogy mennyire tud örülni az ilyen egyszerű kis papírdarabkának amiről azt képzeli, hogy egy gitár. Mondjuk tényleg az...
Kori szívfájdalma, hogy ő nem lehetett Mária az óvodai pásztorjátékban. Csenge volt Mária, és Kori is szerette volna elénekelni a dalát (Magasztalja lelkem az én Uramat) de állítólag nem lehetett.
Itthon viszont egész nap ezt énekelgeti - az én legnagyobb örömömre - mert csodaszépen tudja.
Mivel hajszál híján karácsony, ideje volt egy kicsit megbetegedni, utolsó munkanapon Korit vittem magammal orvoshoz mert tegnap este ő volt lázas, ma pedig nagyon fájlalta a torkát. Enyhén kruppos Ninót hagytam pihenni, köhögős Simit láz hiányában nem cibáltam magunkkal (hát a Bódi meg 7 és fél kiló ő azért nem jöhetett...).
Nagymama ide szaladt a 3 fiúhoz, mi Korival leszaladtunk és kiderült, hogy szerencsére nincs mandulagyulladása "csak" egy kis vírusa.
Hálás szívvel gondolok az elmúlt napokra mert hozzánk is beköszöntött a készülődés és ezt nem magamnak köszönhetem...
A legjobb barátnő ma lett 6 éves. Éljen soká Virág!
A lovacska - és pónirajongó barátnő zsúrjára együtt választottunk Korival ajándékot. Egy kis ízelítő az életből, hogy miért kell olyat választani ami nekünk is a legjobban tetszik annak ellenére, hogy nekünk nincs olyan. Berci is elmagyarázta a mi kis hercegnőnknek, hogy az az igazi szívből jövő ajándék aminek mi is örülnénk és a legszebb, és nem az amit mi magunknak úgysem választanánk.
Így hát tegnap a Müllerben hamar lerendeztük a kérdést, és ma már alig várta, hogy mehessen és átadhassa a kis szárnyas pónit.
Simi is hivatalos volt a kis buliba, hiszen ő is csoporttárs és még barát is. Simi ragaszkodott hozzá, hogy vihesse a lézerkardját (biztos ami biztos).
Indulás előtt nagy volt a készülődés, hogy ki mit vegyen fel. Kori a szitakötős ruhát választotta amit 1 hete kaptam egy anyukától aki szintén Imre atyához jár és a nagyobb lánya már kinőtte a kisebbnek meg még nem jó. Kori most gyönyörű, van 4 hercegnő ruhája amiben csillog villog és amikre nagyon kell vigyáznia. A mai alkalomra a pirosat választotta hozzá egy szintén örökölt virágos lányos topánkát.
Simi természetesen kalózos szerkóban díszelgett.
Már kint álltak az ajtóban amikor eszükbe jutott: "Anya kérünk illatot!" - kezdte Kori.
"Igen kéjünk apa íjjatot meg ana íjjatot!" - csatlakozott Simike.
"Igen Anya, mert anélkül nem vagyunk igazi NŐ és FÉRFI!"
- győzött meg Kori.
Armani Code Korinak, Aramis Siminek. Csak ezután indulhattunk....
A zsúr nagyon jó volt, bár a kelleténél kicsit jobban elfáradtak.
Kori nagyon boldogan, ragyogó arccal mesélte, hogy mit szólt Virág a lovacskához, hogy felkiáltott, hogy "nézd Mama milyen szép!" és, hogy olyan jó volt, hogy annyira örült neki és szerinte annak az ajándéknak örült a legjobban.
Kori kapott kölcsön 3 éjszakára egy My Little pónit (nem mintha nekünk nem lenne) de ez a Virágé és most nála lehet! Egy kis fecnire 3-as szám volt írva amit Kori szorongatott, hogy ezen van a szám, hogy meddig lehet nála - ez nagyon édes.
Simikéből nem sokat lehetett kihúzni, ő annyira elfáradt, hogy kommunikálni is képtelen volt, csak Ninót pofozta le néhányszor mielőtt aludni tért.
Nimród viszont nagyon boldog és csendes volt velem itthon amíg a nagyok haza nem jöttek. Sütött nekem fa korong tortát és táncoltattuk a játék babát. Ahogy a többiek megjöttek Nimród mindenkit el kezdett lökdösni és hangoskodott.
Próbálták egymást túlkiabálni: Kori az élményekről, Simi a lufikról, Nimród csak úgy, és még Boldi is beszállt.
Nagy a küzdelem a harcmezőn és mind ez értem van. Végül is örülnöm kéne....
Felhívtam Pétert rá ér e ma, hogy 1 órára átmenjek a kozmetikába egy 1000 forintos "álombeavatkozásra" -csak, hogy jobban érezzem magam egy kicsit a bőrömben.
Péter ráért, jött de késett kicsit úgyhogy itt hagytam a 4 gyereket (Boldit az erkélyen álmában, Kori lógott az oviból, Simi köhögése miatt maradt, Ninó meg szobafogság a többiek miatt) én meg rohantam a szomszéd utcába időre.
Viszlát 4 gyerek, hajrá Péter!
30 perc csukott szemes nyugalom, plusz az oda- vissza út és könnyebb szívvel és feketébb szempillákkal tértem haza.
Ami fogadott: Péter a kapu előtt éppen pizzát vett át, közben a gyerekek moraja lehallatszott az emeletről, én meg azt se tudtam mi van...hogy-hogy a gyerekek fent, Péter lent, Boldi hol....?
Péter egy xxl-es félméteres pizzával jött föl , Kori hercegnőnek öltözve, Simi karddal a kezében, Nimród kiabálva ("ááááá") fogadott.
Továbbá ami az 1 óra alatt történt: jött a könyv futár, Péter beengedte de elfelejtette hova tette a pénzt amit adtam (saját elmondása szerint a gyerekek mint a sáskák rohannak az ajtóhoz minden csengetésnél, hogy ki jön és mi akar, hangosak és kíváncsiak, izgulnak és kérdeznek).
Péter összezavarodott, nem tudta hol a pénz, a futár már el akart menni mondván, hogy neki erre nincs ideje. Péter kikiabált, hogy ne hagyja itt mindjárt meg lesz, és mire kiért, hogy megtalálta, már a szomszéd bácsi lerendezte a bizniszt az agyonhajszolt kézbesítővel, Péter meg elvesztette a fonalat....
De akkor is egy hős és nagyon jófej, hogy bevállalja és mindig azt mondja nekem, hogy: "nyugi megoldom!".
És tényleg megoldja.
A tartozást rendeztem a szomszéd bácsival aki úgy látszik szeret minket, Péter meg bevallotta, hogy nem csodálja, hogy néha megőrülök.
Ebéd után Péter elment, Ninó és Simi elaludt, Boldi felébredt, Kori nem aludt, de megjött Veronka vigyázni, mert ovis szereplésre kellett vinnem Korit.
A régi sulimban volt a Német Nemzetiségi karácsony ahol a Fecske csoport is szerepelt. Édesek voltak, bemasíroztak a színpadra (az aulába) amikor is Korinak az éneklés közben tátva maradt a szája amikor felnézett a hatalmas tömegre.
Azért sokszor bekapcsolódott az éneklésbe, meg ki is integetett és mélyen meghajolt a végén, sőt csalódott volt, hogy csak ilyen rövid idegi maradtunk mikor ő még szeretett volna ott lenni tovább.
Kori és Kisanna
Fecskék a színpadon
Kori levonul
Mikor haza érkeztünk Veronka uralta a helyzetet, én már kevésbé de azért csak levezényeltem egyedül megint a szokásos vacsora, fürdés, mese, altatás kört.
Berci közben megjött és dolgozik itthon is.
Az esti mesélés és fektetés továbbra is gyenge pontja a napjainknak.
A mese: mert az egyiket érdekli, a másik unja, a harmadik ugrál mert nem bír figyelni és hiába olvasok mindegyiknek egy neki valót a másik addig rosszalkodik. Boldi meg üvölt ha leteszem és a kezemben tekereg ha nem.
Ha viszont üvölt máshol míg én mesélek attól meg én leszek ideges.
Szóval megint mindenkinek meg akarok felelni és nem akarok rossz anya lenni, hogy nem igyekszem.
Szóval azt hittem az jó lesz ha a játszó szobában mesélek így akit nem érdekel éppen az Annapeti vagy a Babóca vagy a Pöttyös Panni, az addig játszik kicsit.
Ebből az lett, hogy ugrálnak és nekem vágnak "véletlenül" valami játékot amitől meg ideges leszek mert ilyenkor már ne érjen hozzám egy játék sem.
Boldi meg szenved, vagy csapkod vagy csipked.
Az altatás meg azért rémes, mert mindig elhatározom, hogy kedvesen teszem őket ágyba nem fenyegetek, hogy maradjanak csöndben és nem veszekszem ha nem maradnak. De egy idő után a szép szóra nem hallgatnak, a tündérmesékre nem hallgatnak csak jönnek, hogy szomjasak meg ez a bajuk meg az a bajuk és egyre idegesebb leszek, hogy most már aztán tényleg aludni kéne mert nekem még ezermillió dolgom van miután lefeküdtek (a két legfontosabb a csend hallgatása és a romeltakarítás).
Így tehát mivel csöndben nem maradnak, ha bemegyek melléjük nem alszanak el hamarabb, türelmem meg nincs ott dekkolni miközben Boldit is át kell terelnem az álommezőre így kijövök és néhány kedves szavas próbálkozás után már fenyegetem őket, hogy így a fakanál meg úgy. És aztán nincs semmiféle fakanál de azért megmutatom nekik. De nem félnek még így sem. Szóval kedvesen nem megy ez sehogy sem. És ez nagyon rossz.
Ninónak egy rács hiányzik az ágyából ez pont arra jó, hogy kiférjen a lyukon és nekem mindig vissza kelljen toloncolnom.
Ha Berci itthon van az más, mert akkor befekszik hozzájuk attól érdekes módon rögtön elalszanak, vagy ha kint beszélgetünk a konyhában attól is lecsillapodnak.
Ha viszont egyedül vagyok kicsinálnak ezek a kis drágák.
De annyira szeretem őket, hogy amikor alszanak minden haragom elszáll.
Ma eljött Zsófi és mézeskalácsot sütött a gyerekekkel. Egészen pontosan csak Korival.
Mert Simi beteg, köhög őt nem lehetett a süti közelébe engedni, Nimródot csak a végeredmény érdekli, Boldit csak én úgyhogy maradt Korika aki hősiesen formázta a lovacskákat.
Zsófi otthon hagyta a beteg férjét, hogy velünk lehessen - áldozatos segítségéért hálával tartozom - valamint végig hallgatta, hogy miért is érzem olyan ramatyul magam és ezért külön köszönet.
A mézeskalács sütést nem így terveztem, eleve későn értem haza Korival az oviból (bankba mentünk Bercivel meg még vásároltunk), Simike depressziósan zokogott amiért nem voltam itthon mikor ébredt, és azt sem terveztem, hogy beteg lesz és nem köhögheti össze az összes mézeskalács figurát.
Zsófi így is készen hozta a tésztát, hogy azzal ne legyen gondunk, fél 6 körül el is kezdték.
Az a helyzet, hogy egyedül semmit nem tudok csinálni a gyerekekkel, se díszt, se ajándékot, de még süteményt se mert 4 ekkora gyereket nem tudok foglalkoztatni úgy, hogy ne uralkodjon el a káosz.
És akkor megint ott tartunk, hogy áldás e a kis korkülönbség. Mert igaz, hogy egyikkel se tudok foglalkozni de legalább összevesznek/nőnek.
Szóval ha Zsófi nem jön akkor nincs mézeskalácsozás, így viszont Kori kézműveskedhetett, Simi meg Nimród megehették a kisebb formákat.
A lovakat, a furcsa madarakat, az óriás mutáns csillagokat pedig eltettük jövő hétre.
Megint levontam a tanúságot, egyedül ilyenbe belekezdeni lehetetlen talán 10 év múlva ha éppen nem a haveroknál lógnak....
Örlődöm itthon.
Bercit nem látom szinte soha telefonon azért szoktunk beszélni....
Szörnyű adósság halmozódott fel a végtörlesztési kérelmünk miatt és ezt a terhet nagyon nehezen viseljük mindketten, mind a hatan.
Nem akarunk mi sokat csak, hogy ne kelljen rettegni a holnap miatt az ünnep miatt pont most karácsony előtt....
A család segít, Berci családja sokat, de amíg én azon agyalok, hogy kinek -mit-hogyan-miből karácsonyra, addig Berci azon, hogy a banknak, a közjegyzőnek az utalásoknak, a kocsi műszakinak és a többinek mit-hogyan-miből...
Mindig mindent időben fizettünk ezért is jöhet szóba egy másik hitel, hogy kiváltsuk a mostanit de, hogy ennek az igénylése is egy vagyon az most nagyon megterhelő.
Lelkileg, fizikailag.
Nekem azért, mert mindig egyedül vagyok a gyerekekkel,( este: vacsora fürdés mese) és amikor megpihennék és egy jót panaszkodhatnék akkor nem lehet mert haza jön a férjem sokkal fáradtabban és kimerültebben - lelkileg, fizikailag - és terhekkel a vállán leül dolgozni.
Ha belenézek a tükörbe fáradt és meggyötört arc néz vissza rám, már csak 15 kilóval vagyok több a kelleténél. Nimród után nem zavart de a lelki nehézség sokkal jobban meglátszik rajtam mint valaha.
Hogyan adjak hálát olyanért amit nem bírok elviselni?
Olyan nehéz ilyenkor jó anyának, vagy csak anyának lennem...
