Ez meg az

Vasárnap hivatalosan is kimozdultam otthonról. A nagyobb gyerekek szombaton a Nagyszülőknél alhattak, így Nimróddal és Bercivel a kényelmes vasárnapi elindulás után Imre atyához mentünk misére.
Mise után megrohamoztak az édesanyák, hogy hogy vagyok és mesélték, hogy a pénteki házas hittanon szóba kerültünk, Imre atyával imádkoztak az egészségünkért.
Nóra nevetve mesélte, hogy Imre atya így kezdte: "Hogy is hívják azt a vadorzót? És a törékeny kis liliomszál feleségét...." - persze azonnal mondták, hogy a Berci az meg én.
Zavarba ejtő és megható, hogy ennyien szeretettel gondolnak ránk nehéz volt ezzel vasárnap mit kezdenem és még most is ha erre gondolok.

Fáradt vagyok, hozzá szoktam a pihenéshez, de a héten már mi hozzuk Korit az oviból.

Jó itthon a fiúkkal, elég nyugalmas minden még le is tudok dőlni ha pihenni szeretnék, bár Nimród kézen fogva sétáltatása elég sokat kivesz a délelőtti programból (követeli ugyanis).

Simi mókás dolgokat mond és énekel.
Megy a gőzös Kanizsára befejezése: - "Elöl ül a masiniszta, hátul meg a GŐZÖS fejű palacsinta!"
Aztán: - "Kis kece lányom.....mondom, mondom fordulj ide MÁDÁM asszony, mondom, mondom fordulj ide MÁDÁM asszony" - befejezéssel zárul az ő előadásában.
Továbbá fa építő kockából Gyuri atya templomát (zugligeti Szent Család Templom) szokta felépíteni (amit aztán Nimród elég kegyetlenül lerombol).

Berci egyre jobban előre növőnek látja a pocakomat, nagyon fiú gyanús szerinte. Hiába népi hiedelem valamibe kell kapaszkodni, hogy ki lakhat oda bent (mert azért mégis csak izgalmas így negyedikre is). Én is fiút álmodtam a minap.

Kori még mindig "fenyegeti", hogy : "Ugye tudod, hogy kislány vagy?" - mi meg csillapítjuk a vágyát, hogy az sem olyan rossz ha egyedüli lány a tesók között hiszen akkor a lányos vásárlásokra ketten fogunk menni amíg a fiúk férfias programokon vesznek részt apával (na ez azért tetszett neki).
Érvel a kis Korinka:
"De anya! Az nem lehet, hogy még egy fiú szülessen hiszen már három fiú van a családban és mi csak ketten vagyunk!!!" - mondja felháborodva és tudálékosan.
Jogos és megértem de hát ezt akkor sem mi döntjük el...

Simike ha megéhezik a következőt mondja: "Anya, kérek kaját!".
Tudom, hogy a nevelés csődje ez a mondta de hát annyira szórakoztató mikor el kezd menetelni a konyha felé és közben a legtermészetesebben ezt mondogatja.

Tegnap átjöttek Anitáék. Már régóta terveztem, hogy Kori és Virág végre játszhassanak együtt nálunk, karácsony előtt voltak itt utoljára pedig nagyon szeretnek együtt lenni. Jó volt nagyon.

Mindig úgy gondoltam, hogy legyen kevesebb de annál szorosabb barátságom és ezt még mindig tartom.
Jó olyan emberrel lenni aki őszintén örül és őszintén megmondja a véleményét és ezt nem a hátad mögött teszi. Nem szeretem a felszínességet és az áskálódást ki is szűröm magam körül a kígyókat.
Sokan mosolyognak és egészen mást gondolnak, nem jó ez így, miért kell akkor mosolyogni? Senki nem írja elő.
Az igaz barátság kincs, a többire nincs szükség.
Az irigység pedig nagyon elpusztítja a lelket, magamon is tapasztalom és igyekszem felismerni és befejezni mikor az vagyok.

A gyermek pedig ajándék akárhova is érkezik. Én mindig örültem és sosem szörnyülködtem még a 6-7 gyerekeseknél és a 11 gyerekeseknél sem.
Az irigység vagy a társadalmi elvárás hozza ki az emberekből a szörnyülködést e téren? Mert ezt sosem értettem.
Én minden babának örülök. Akárhova érkezik.
Mert Isten ajándéka.
Nem biztos, hogy meg tudom ezt jól fogalmazni de a Teremtő létezésére nekem még mindig az a legnagyobb bizonyosság, ahogy a "semmiből" "valami, valaki": egy ember lesz, egyedi, megismételhetetlen, testtel és lélekkel.
Két parányi, láthatatlan kis sejtből egy olyan valaki lesz akiből nincs még egy olyan se kívülről se belülről.
Ha ebbe valaki igazán bele gondol hogyan is kételkedhet???