Annyira vágytam már, hogy ne minden telünk a betegségről szóljon és eddig nem is volt vészes a szezon de most a fizikairól a lelki megpróbáltatásokra helyeződik a hangsúly.
Talán túl komolyan veszem az egészet, hogy minden rezdülésük engem nagyon megvisel. Talán nem kéne ennyire akarnom, hogy boldogok és elégedettek legyenek és nem szabadna elvárnom, hogy mindig mosolyogjanak mint kiskorukban.
Nőnek, annyira, hogy mikor kezembe kerül egy 2 évvel ezelőtt készült balatoni kép ahol mindegyikük olyan kicsi és cuki, hogy arra nincsenek szavak meghatódom, elérzékenyülök és siratom a "babakorukat" amikor mindig annak örültek a legjobban ami van. Ezt most elveszni látom, ahogy nőnek értik meg egyre jobban az élet nehézségét, látják egyre inkább hibáinkat és a világ hibáit és amikor látok egy kismamát kezében a pár hónapossal aki úgy mosolyog az anyjára mintha semmi nem lenne rajta kivül a világon akkor kicsit elönt a szomorúság, hogy ez egyszer csak elvész és a rózsaszín köd mindinkább szertefoszlik az évek számának gyarapodásával.
Most először adom be a bölcsist és az ovist az intézményekbe a síszünet ideje alatt, hogy az iskolásokra figyelhessek. Mert ott nincs síszünet de legalább farsang meg úszás igen, és csak egy kicsit fáj, hogy nem tudok ötfelé figyelni mint régebben amikor még nem voltak ekkorák.
Mert, hogy Nimródnak nehéz a dolga az iskolában az egyértelmű és most úgy látom jólesik neki, hogy csak három gyerek ül az ebédnél és beszélhet és nevethet és a kicsik nem cukizzák és üvöltik túl, hogy rá ne jusson figyelem és ez neki most kell mint a sivatagban az oázis.
Simit se láttam régóta ilyen viccesnek (pedig mondják hogy nagyon jó fej az iskolában) itthon sértődéssel próbálja magára vonni a sokszor nemlétező figyelmem és Kori sem olyan hisztis mint az elmúlt hetekben amikor csitítani kellett már mert minden idegesítette a fiúkban de valószínű csak az iskola utáni kimerültség vette el a kedvét a "testvéri" szeretettől.
Hétfőn délelőtt a Decathlonba mentünk a 3 naggyal, üres volt így teniszeztünk és pingpongoztunk meg golfoztunk és tollasoztunk amikor elkalandoztam az úszonadrágok között és vissza tértem a mászófalhoz láttam, hogy mindhárman a földön fekszenek és verekednek elég csúnyán. Megkértem keljenek föl és ne hozzanak rám szégyent mindenki szerint a másik volt a hibás (nem vitatom szerintem is) de azért ez még sem volt szép dolog. Fájt. A szememnek leginkább.
Az Ikeába már jobb volt a helyzet, békésen megették a sütiket (Nimródnak kupon járt a szülinapért) és a fagyin se vesztek össze mert mindenki nyomhatott egyet a 120 forintosból és hazafelé már egészen nyugodt volt a hangulat vagy csak az evéstől hallgattak annyira. Ki tudja....
Domi hétfőn Mikulás volt a bölcsi farsangon, mindenkinek osztott Haribót Szilvi segítségével és nagy sikere volt még másnap reggel is így köszöntötték, hogy megjött a Mikulás!. Mesélte itthon, hogy Dusi tűzoltó volt, Beni katona, Nati pedig Matykanő (azaz Macskanő). Mondtam biztos nagyon aranyos macskanő volt erre tiltakozott, hogy neeeeeem Nati nagyon rossz Matykanő volt...
Boldi meg ez idő alatt az oviban bandázik amit nem vesz nagyon zokon mert van barátja, Albert, és a többiekkel is jóban van. Ma úszni volt és lelkesen mesélte a csoportokat amiket ő nevezett el. Eszerint van Kezdő, Haladó, Legyőzhetetlen Mester, és Szuperhős. Ő a Haladóban van.
Péntekről szombatra Lauráéknál aludt Albert barátjánál. Volt egy igen vicces jelent ami fölött azóta se térünk napirendre.
Boldi: - Laura, nektek luxuslakásotok van.
Laura: - Dehogy Boldi!
Boldi körülnéz: - Ez a bútor új? (egy régi nagy tálalóra mutat)
Laura: - Nem, még Peti kapta a nagymamájától.
Boldi: - És él még a Nagymama?
Laura: - Nem már meghalt...
Boldi elváltoztatott hangon megszólal: - És az volt az utolsó szava, hogy legyen ez a bútor a tiétek?
Hát azóta szakadunk a nevetéstől....
Szombat este Bercivel báloztunk, a Prohászka Gimibe. A két nagyot bevállalta a Nagymama a labiba, 3 kicsi pedig Budajenőre ment ahol az unokatestvéreim fogadták őket szombatról vasárnapra. Mindenki jól érezte magát a gyerekek itt-ott mi pedig Bercivel a műsoros, zenés-táncos, teaházas, fogadásos, kávézós, tombolázós szülői bálban. Jó volt kikapcsolódni, beszélgetni, nevetni.
Es már megint bebizonyosodott, hogy nincsenek véletlenek mert egy barátnőmmel futottam össze múlt héten miután úgy döntöttem nem szállok buszra, hogy eljussak a bölcsibe s így útközben találkoztunk és ő hatalmas felajánlást tett amit majd később írok meg...
Ma este Berci Padthai randi ételt hozott mert ünnepeljük a meghívásunkat egy díjátadóra (amin valószínű nem kapunk díjat de mindketten ott lehetünk és boldogok vagyunk emiatt).
Addig is éljen a síszünet, csütörtökön már munka meg iskola!
